Amikor először beléptem a bróker számlámra, két kérdés jutott eszembe: hogyan válasszak a rengeteg lehetőség közül és mennyi pénz kell ehhez. A Részvényekkel való kereskedésről szóló cikkben már érintettem a költségeket, azonban arról még nem volt szó, hogy mi alapján kellene stratégiát választanom, és ahhoz papírokat válogatnom. Ezért olvasni kezdtem, és végül alapvetően két fő irányzatra bontottam a lehetőségeket: a tőzsdén lehet befektetni és spekulálni. Itt még nem tudtam mi a különbség a kettő között, de megpróbálok egy életszerű példával rávilágítani.

Ha megkérdeztek egy átlagembert, hogy mi jut eszébe a tőzsde szóról, akkor nagyjából az alábbi kép fog neki beugrani: egy hatalmas teremben brókerek ordibálnak és mutogatnak, kezükben kis cetlikkel, a falon egy hatalmas kijelzőn három és négybetűs rövidítések és számok mennek oldalra, grafikonokat mutogatnak árfolyamokról és egyébként egy hatalmas káosz az egész. Valóban ilyen volt pár éve a tőzsde parkettje – ma már szinte minden online történik -, és mivel a filmek jellemzően a pánik vagy az eufória pillanatait mutatják be, ezért azt a fals következtetést lehet levonni belőle, hogy ez valamilyen extra stresszes, rendkívül sok időt igénylő tevékenység. Természetesen így is lehet tőzsdézni, például a napon belüli – daytrade – kereskedés ilyen, hiszen egy nagyon intenzív, adok-veszek jellegű kereskedésről van szó. Ez teljes embert kíván, nagyon időigényes, eléggé spekulatív, így elsőre tudtam, hogy ilyesmivel nem akarok foglalkozni.

A másik lehetőség a befektetés, ami nagyon leegyszerűsítve abból áll, hogy megveszem a megfelelő cégek részvényeit és tartom (nyilván ennél bonyolultabb, de erről majd írok egy másik cikket). Ez egy lényegesen kevésbé időrabló metódus, és hosszabb távon akár önfenntartóvá is tehető a portfólió, például osztalékot fizető részvények vagy az osztalékot visszaforgató ETF-ek formájában. Mielőtt viszont felkutattam volna az „über tuti” papírokat, valahogyan meg kellett állapítanom azt az összeget, amit beléjük fektetek, szem előtt tartva a költségeket. Ez azért problémás, mert ha csökkenteni akarom a kiadásokat, nem vásárolhatok túl sok különböző részvényt, ha viszont túl kevéssel rendelkezem, nem tudok diverzifikálni.

A diverzifikáció egy olyan befektetési stratégia, ahol a kockázatok csökkentése érdekében különböző eszközosztályokba fektetnek a befektetők. Ez nemcsak részvényt jelent, hanem nemesfémeket, kötvényt, készpénzt, bitcoint vagy bármit, amibe fektetni lehet. Van is erre egy találó angol mondás: „Don’t put all your eggs in one basket”, vagyis ne tedd minden tojásodat egyetlen kosárba, mert ha leszakad a füle, akkor mindegyik összetörik. Persze egy ideális világban, ahol látjátok a jövőt és tudjátok, hogy melyik papírba kell fektetni, mikor, és az merre megy, erre semmi szükség. Ezek még nem mennek? Akkor: diverzifikálj, diverzifikálj, diverzifikálj.

A diverzifikációnak ráadásul elméletben ki kell(ene) terjednie a bróker cégekre, a devizákra, amiben jegyzitek a pénzügyi instrumentumokat, az országra ahová a cég tartozik, a fizikai és denominált eszközökre, a bankszámlára, amire majd a pénzt visszautaljátok, és még sorolhatnám. Ezekről azonban akkor még nem tudtam semmit, így továbbléptem a második problémára: mennyibe fog ez nekem kerülni? És ezzel vissza is jutottunk az előző cikkhez, a költségek és a pozícióméretezés problémájához.

Azt már megmutattam, hogy minél kisebb adagokban vásároltok részvényeket, annál magasabb lesz arányaiban az egy vásárlásra jutó költség. Viszont minél nagyobb adagokban vásároljátok a részvényeket, annál kevésbé lesz diverzifikált a portfólió, és akkor most csak a részvényekről beszélek, a többi instrumentumról nem. Képzeljétek el azt az esetet, hogy a példa kedvéért 12 000 USD-t szeretnétek befektetni. Nagyjából 30 db részvénynél éritek el a piaci kockázatot – vagyis a részvényportfóliótokban szereplő részvények összesített kockázata a piacéval lesz nagyjából egyenlő -, ez azt jelentené, hogy 30*400 USD-t fogtok elkölteni, vagyis 30 vállalatban lesz részesedésetek. Nézzük, ez milyen költségekkel jár a Random Capital esetében, különböző vállalatszámok mellett:

• 2 USD egy tranzakció, akkor 400 dollárra vetítve 0,5% a költség. 12 000 USD befektetése esetén 60 USD a költség és 30 vállalat részvényét vettétek meg
• 2 USD egy tranzakció, akkor 800 dollárra vetítve 0,25% a költség. 12 000 USD befektetése esetén 30 USD a költség és 15 vállalat részvényét vettétek meg
• 2 USD egy tranzakció, akkor 1200 dollárra vetítve 0,16% a költség. 12 000 USD befektetése esetén 20 USD a költség és 10 vállalat részvényét vettétek meg

Mint látható, a két dolog fordítottan arányos egymással, vagyis ha nem akartok a diverzifikáción szűkíteni, akkor a pénzmennyiséget kell növelni. Az is megoldás, ha egy olcsóbb brókert kerestek – Interactive Brokersnél 1 USD a vétel például, de van inactivity fee -, akkor az is módosíthatja az arányt. Fontos, hogy ezt a pénzmennyiséget nem kell egyszerre a piacra önteni, hiszen mi garantálja azt, hogy lesz 30 jó célpontod, mikor te a piacra lépsz? Elárulom, semmi. A portfólió építés hasonló egy fal felhúzásához, téglánként kell előre haladni, ahol minden vétel egy újabb tégla, a habarcs pedig a tudásod, ami összetartja a falat. Bár egzakt számot nem tudok mondani, azt gondolom, hogy 10 000 USD körül van az a határ, ahonnan érdemes elkezdeni egyedi részvényeket vásárolni.

De nincs ennyi pénzem, akkor most mi legyen?

Mi van akkor, ha nincs ennyi pénzed, akkor el se kezd? Szerencsére nem ez a helyzet, megveheted a teljes piacot is egy jól diverzifikált ETF – Exchange Traded Fund, vagyis Tőzsdén Kereskedett Alap – formájában. Bár ETF-ekkel nem rendelkezem, valós alternatívának látom őket a részvényvásárlás mellett/helyett, és a kisbefektetők számára ez egy olcsó és gyors megoldás ahhoz, hogy kellően diverzifikált portfólióval rendelkezzenek. Leegyszerűsítve az ETF lényege, hogy egy eszközmenedzser cég – BlackRock, Franklin Resources, T. Rowe Price stb. – olyan befektetési alapot hoz létre, amely a tőzsdén aktívan kereskedhető, vagyis ugyanúgy adható és vehető, mint egy részvény. Az ETF ugyanazokat az eszközöket tartalmazza, mint amiket ti is meg tudtok venni – kötvény, részvény, egyéb instrumentumok –, de egyrészt ezt nem kell megtennetek, másrészt pedig sokkal diverzifikáltabb lesz, mintha ezt ti magatoktól csinálnátok, mert egy csomó vállalat papírjait tartalmazza.

Összességében, aki nem akar egyedi részvények vásárlásával foglalkozni, beleölni az energiát a fundamentális elemzés megtanulásába, az jobban jár, ha vesz egy indexkövető ETF-et. Ezek semmi mást nem csinálnak, mint követik valamelyik tőzsdeindex ármozgását. Ilyen például az SPY, ami az S&P 500 index leképezése. Az ETF vásárlási útmutatóban én is részleteiben taglaltam ezt a témát, de erre Sólyomi Dávidnak és Nagy Attilának is van jó tanfolyama, érdemes ezeket végignézni, nem különösebben bonyolult őket megérteni.

Így viszont jogosan merül fel az a kérdés, hogy én miért nem ezt csinálom, ha ez sokkal egyszerűbb, kevesebb energiát igényel, és még sokkal diverzifikáltabbá is tenné a portfóliómat? Bár én nagyon kedvelem az ETF-eket, mint befektetési formát, azért van vele néhány személyes problémám. Ez nem azt jelenti, hogy ettől rosszak, csak nekem – és itt a nekem szót tízszer aláhúzom – ezek a tulajdonságai nem tetszenek:

• az ETF-eknek van éves tartási költsége, míg a részvényeknek nincsen. Bármennyire is alacsonyak ezek – kb. 0,1-1% évente –, 10-20 éves időtávon a részvények tartása olcsóbb
• az ETF mindig egy piaci átlagot fog leképezni, ami lehet teljesen fals is
• az akkumulatív ETF-ek – amelyek visszaforgatják az osztalékot – saját magukba fektetnek, az pedig egyáltalán nem szükségszerű, hogy a pénzt oda tegyük vissza, ahonnan az jött
• az ETF alapokban nem csak azok az instrumentumok vannak, amiket magamnak is megvennék

Ez utóbbit kicsit kifejteném. Az S&P 500 index úgy működik, hogy a benne szereplő vállalatok piaci kapitalizációja alapján súlyozódik. Ha van néhány megacég, amelyik felfele húzza az indexet, akkor hiába van hússzor annyi másik, amelyik lefele módosítaná az átlagot, akkor is felfele fog mozogni, és jelenleg is pont ez történik. Az Apple – közel 2000 milliárd USD -, a Microsoft – 1600 milliárd USD – és mondjuk az Amazon – 1640 milliárd USD – simán torzíthatja a több mint 500 vállalatot tartalmazó index egészét úgy, hogy az összességében pozitív növekedést mutasson, miközben a piac vállalatainak 95%-ának az árfolyama esik. A SPY ETF pedig követi az indexet, vagyis lesz néhány nagyon túlértékelt részvényetek, ahol a piaci érték és a vállalat mögöttes értéke eltér, és ez adja a növekedés jelentős részét. Ettől még ez lehet előnyös is, például ha te egy momentum/növekedési részvények stratégiát követő befektető/spekuláns vagy, és egyszerűen magasabb árfolyamon eldobod az ETF-et, realizálva az árfolyamnyereséget.

Én azonban egy osztalékszemléletű, értékalapú stratégiát követek, erről részletesen olvashattok az Osztalékfizető részvények cikkben.

Jogi és felelősségi nyilatkozata (aka. disclaimer): a cikkeim magánvéleményt tartalmaznak, kizárólag a saját és az olvasóközönség szórakoztatására írom őket, így az iochartson megjelenő cikkek semmilyen formában NEM merítik ki a befektetési tanácsadás témakörét. Soha nem akartam, nem is akarok és a jövőben sem valószínű, hogy fogok ilyet adni, az itt leírtak kizárólag információs tartalomnak tekinthetőek, és NEM értelmezhetőek ajánlattételnek. A véleménynyilvánítás semmilyen formában NEM tekinthető biztosítéknak pénzügyi instrumentumok eladására vagy vásárlására, a meghozott döntéseitekért KIZÁRÓLAG TI vagytok a felelősek, ennek kockázatát senki más, így értelemszerűen én sem, vállalom magamra.